Kedves Olvasóm!

Először is hadd köszönjem meg a figyelmed, mellyel követted a bejegyzéseimet. Az írást továbbra is folytatom, az új cikkeket itt találod meg a jövőben. Ezen az oldalon a továbbiakban csak a bejegyzések bevezetői lesznek elérhetőek, és egy link, amely az új helyre irányít téged. 

Ha érdekesnek és hasznosnak találtad az eddigi bejegyzéseimet, akkor számítok rád a továbbiakban is. 

Sokak számára első olvasatra úgy tűnhet, hogy értelmetlen a kérdés, hiszen ki ne szeretne boldog életet? A boldogság szót viszont az idők során annyira elcsépelték, és egyénenként is annyira eltérő a jelentése, hogy sok embert ismerek, aki már egyáltalán nem hisz benne. A másik végletet azok képviselik, akik úgy gondolják, hogy a boldogság valami fennsík, ahová ha egyszer felkapaszkodik az ember, onnantól sínen van az élete. Ők azok, akik folyton a jövőbe vetítik, egy távoli cél elérését követő időszakra tervezik a boldogságot. Szerintük elég csak bekerülni egy megfelelő munkahelyre, rátalálni az igazi párra, és minden rendben lesz. Az én értelmezésemben az igazság valahol félúton van a két véglet között.

Munkám során gyakran keresnek meg az ügyfeleim azzal a kérdéssel, hogy mit tehetnének, hogy több legyen az önbizalmuk? Sőt, általában azoknál is előkerül a kérdés, akik eredetileg más problémával jelentkeztek. Teljesen érthető ez az igény, hiszen a kultúránkban a sugárzó, lehengerlő önbizalom komoly érték, ezért a magas önbizalommal rendelkező emberek általában sikeresebbek is. Számtalan cikk, könyv, videó és előadás készült a témában, amely szintén azt mutatja, hogy komoly érdeklődés mutatkozik az önbizalom fejlesztése iránt.

„Nekem nincs párkapcsolatom, ezért én el sem olvasom az erről szóló cikkeket!” Legutóbbi bejegyzésem kapcsán kaptam ezt a visszajelzést, és elgondolkodtatott a tartalma. Egyrészt felmerült bennem, hogy mivel az írásaimnak egy része tényleg a párkapcsolatokról szól, vajon mennyire tudnak hasznosak lenni a leírtak azoknak, akiknek épp nincs társuk? Másrészt, annak az embernek, aki jelenleg egyedülálló, érdemes-e foglalkozni párkapcsolati kérdésekkel?

Önmagunk megismerésének igénye egyidős a gondolkodás képességével. Ha gyakran olvasol pszichológiával kapcsolatos anyagokat, akkor egészen biztosan találkozol önismerettel kapcsolatos gondolatokkal, emellett számtalan szervezett csoportban is van lehetőség fejleszteni az önmagunkkal kapcsolatos tudásunkat. Pontosan hogyan tehetünk szert önismeretre? Mik a folyamat buktatói, és végül: miért lesz jó az nekünk, ha a nehézségek ellenére vállaljuk a feladatot?

Egy korábbi posztban már írtam arról, hogy ha nem szeretnénk folyton ugyanazokat a hibákat elkövetni, akkor bizony egy-egy kellemetlen tapasztalatot követően fel kell tennünk magunknak néhány kérdést. Ha tanulni is szeretnénk a hibáinkból, akkor szerintem a két legfontosabb kérdés az, hogy miért történt, ami történt és mi volt ebben a mi szerepünk. Többekkel beszélgettem már kudarcos párkapcsolatokról és olykor feltettem nekik a kérdést, hogy szerintük mi vezetett a legutóbbi szakításukhoz? Sokféle választ lehet hallani erre a kérdésre: a férfiaknál gyakori a hölgy vérmérsékletére vonatkozó utalás, esetleg hogy a barátnői „telebeszélték” a fejét. A személyes kedvencem –amit többen is hangoztattak mindkét nemből-, hogy a volt partnernek egy nap elment az esze.

Az ember páratlan lény a maga nemében, viszont több dologban is látszólag hátrányban van más életformákkal szemben. Nem rendelkezünk olyan részletes ösztönkészlettel, mint az állatok, amely meghatározhatná viselkedésünket az életünk összes területén. Nincs bundánk, páncélunk, éles karmaink, nem vagyunk erősek, sem különösebben gyorsak. A természetben még az életben maradásra sem lennénk képesek anélkül, hogy azt többé-kevésbé át ne alakítanánk. Mink van akkor, ami mégis példátlanul sikeressé tesz minket a Földön? Szabadságunk. Szabadok vagyunk arra, hogy megválasszuk a céljaink eléréséhez szükséges eszközeinket, cselekvéseinket és szavainkat.

Amióta néhány hete tart a kijárási korlátozásokkal tarkított karantén helyzet, rendszeresen találkozom olyan cikkekkel, amelyek a válások és szakítások számának mérhető növekedésére hívják fel a figyelmet. Ebből a szempontból a múltban az ünnepek, illetve a nyaralások jelentették a rizikós időszakot. A párok a megszokottnál több időt töltöttek együtt, és a konfliktusok óhatatlanul kiéleződtek közöttük. Felvetődik a kérdés, hogy hogyan tud ennyire ártalmas lenni az összezártság, illetve mit lehet tenni a hatásai enyhítése érdekében?

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy cikk első sorára vagy az illusztrációra pillantva görcsbe rándult a gyomrunk, vagy épp megkönnyebbülten felsóhajtottunk, mielőtt még bármi konkrétumot elolvastunk volna. Miért van az, hogy az érzelmek gyakran megelőzik az érzékeket, illetve a tudatos gondolkodást?

Már jó ideje csak akkor olvasok bármilyen témában kommentet, ha nagyon muszáj: a nyilvánvaló kivételektől eltekintve megdöbbentő mértékű agressziót lehet tapasztalni. A jelenlegi körülmények között, amikor a legtöbb emberben az átlagosnál nagyobb a feszültség, és a szabadidő is több lett, ez hatványozottan igaz.