Rengeteg szó esik mostanság a párkapcsolatok terén a felelősségvállalásról. Az élet minden területén jól jön ez a tulajdonság, egy hosszabb távú kapcsolatban főleg hasznos. A felelősségvállalásnak két területét lehet világosan elkülöníteni. Az első egy tárgyi értelemben vett felelősségtudat, ami átgondolt pénzügyi döntéseket, betartott ígéreteket és egy általános anyagi biztonságérzetet jelent. Létezik azonban egy másik, legalább ennyire fontos terület, amely az érzelmi felnőttség egyik alappillére, amikor a saját múltbéli döntéseinkért, érzéseinkért, gondolatainkért vállaljuk a felelősséget.

Korábban írtam arról, hogy nem vagyok híve a korai és még korábbi traumák hosszas elemezgetésének, mivel a cselekvés és a változtatás minden esetben a jelenben zajlik. Ha azonban nem szeretnénk folyton megismételni az elkövetett hibáinkat, akkor szükséges magunkban rendbe tenni a múltunkat. Ennek eszköze pedig a felelősségvállalás.

Az anyagi terület viszonylag szembeötlő, mivel egyrészt külső jelei lehetnek, másrészt a legtöbben viszonylag nyíltan beszélnek a párjukkal anyagi kérdésekről. Az emocionális területen való felelősség esetében már kicsit bonyolódik a helyzet, mert sok emberben nem is tudatosul, hogy lenne ezzel dolga.

Hogyan kaphatunk mégis meglehetősen pontos képet egy másik ember érzelmi felelősségvállalásáról? Érdemes lehet kipróbálni valamit: például beszélgess vele az exéről! Ha mindennek elhordja, onnan tudni lehet, hogy még nincs képben a saját felelősségét illetően. Ha olyan rettenetes volt, akkor miért volt vele? Mit szeretett benne kezdetben? Annyira megváltozott hirtelen? Az emberek alapvető jelleme nem változik meg egyik napról a másikra.

Ha mindenért saját magát okolja, akkor még jócskán benne van a gyászban. Egy kapcsolat végén jellemző, hogy összemosódnak a szerepek a problémák gazdáit illetően. A hirtelen egyedül maradt ember hol önmagát okolja mindenért, hol a másikat kiáltja ki bűnösnek, és idő kell, amíg ez a hullámzás csillapodik. Egy kapcsolat elkezdéséhez két ember kell, úgyszintén a kapcsolat vége is két embert érint. A két pont közötti időben pedig szintén ketten alakították úgy a dolgokat, ahogy történtek. A szakítást követően az első és legfontosabb teendő ezeknek a felelősségcsomagoknak a visszaadása a jogos tulajdonosnak.

Ezt jelenti a felelősségvállalás. Ennek mentén le is tudod mérni, hogy hol tartasz a folyamatban: ha nem tudod pontosan szétválasztani magadban, hogy te személy szerint és a volt párod hogyan építettétek és hogyan romboltátok a kapcsolatotokat, akkor még nem tisztázódott benned a felelősség kérdése.

Hogyan tisztázhatod a felelősségeket?

Kérdésekkel önmagad felé. Mi tetszett a másikban először? Hogyan váltál többé általa? Mit adott ez a kapcsolat? Mi a felelősséged a megromlásában? Mit tűrtél el, amit nem kellett volna? Mit tettél a volt párod, vagy a kapcsolatotok ellen? Mit tett ő ellened? Ezek nagyon kemény kérdések, mert amikor valami fáj, akkor sok esetben a legutolsó, amire gondolni akarunk, az a saját felelősségünk az ügyben.

Miért érdemes ebbe az egészbe munkát fektetni?

Mert ha ezek a csomagok nem kerülnek vissza a jogos tulajdonosukhoz, akkor te leszel az, aki úgy érzi, hogy vele folyton kibabrál az élet. Akivel minden csak úgy megtörténik, akit folyamatosan lökött, alkoholista, agresszív, hűtlen, függő, stb. alakokkal hoz össze a balszerencse. Az élet nem így működik, a dolgok nem csak úgy megtörténnek velünk, a döntéseink által magunk alakítjuk a sorsunkat.

Ha már többször találtad magad problémás kapcsolatban, érdemes lehet elgondolkodni még valamin: meg tudod mondani, hogy mik azok a tulajdonságai az exeidnek, ami mágnesként vonzott bennük? Van közös metszet? Mert ha ezen elgondolkodsz, akkor rájössz, hogy nem vagy szerencsétlen, hanem határozott preferenciáid vannak bizonyos tulajdonságokat illetően, amik sok esetben együtt járnak olyan egyéb személyiségvonásokkal is, amiket gyűlölsz. Lehet, hogy továbbra is a kacér nők vagy az extra maszkulin pasik lesznek a gyengéid, de tudni fogod, mire számíthatsz.

Innentől a kormány a te kezedbe került, mert dönthetsz úgy, hogy tizedszer is belevágsz egy előre láthatóan zűrös viszonyba, de dönthetsz úgy is, hogy egy egészen másféle emberrel kezdesz. A mások hibáztatásánál való leragadás egyenes út az ismétlés felé. Ha mindig a másik a szemét, akkor nem ismered fel a saját szerepedet a történetedben, és az sem tudatosul benned, hogy hogyan hívod be az életedbe azokat az embereket, akikben végül csalódnod kell.

Van persze olyan helyzet is, amikor annyi tényező játszik szerepet egy döntés végeredményében, hogy egyszerűen lehetetlen megjósolni előre a dolgok alakulását. Ki házasodna, ha tudná előre, hogy el fog válni, nem igaz? Popper Pétertől olvastam egyszer, hogy nem azért kell döntenünk, mert pontosan tudható előre a végeredmény, hanem mert ez tart egyben minket. Megadja azt az érzést, hogy nem csak sodródunk az élettel, hanem igenis van beleszólásunk a dolgainkba.

Azért kell választani és dönteni, mert ez egyben tartja az embert.

Popper Péter

Ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy szembenézzünk a rossz döntéseinkkel, és azokkal a szokásainkkal, személyiségvonásainkkal, amik végül a kapcsolat végéhez vezettek, akkor sokkal tudatosabbak leszünk a következő alkalommal. Akkor a szakítás nem egy újabb csőd lesz, hanem esély a tanulásra, ami által közelebb kerülünk egy tényleg kiegyensúlyozott kapcsolathoz

Ha tetszett, kérlek lájkold, vagy oszd meg!

/Kép forrása: pixabay.com/