Az ember páratlan lény a maga nemében, viszont több dologban is látszólag hátrányban van más életformákkal szemben. Nem rendelkezünk olyan részletes ösztönkészlettel, mint az állatok, amely meghatározhatná viselkedésünket az életünk összes területén. Nincs bundánk, páncélunk, éles karmaink, nem vagyunk erősek, sem különösebben gyorsak. A természetben még az életben maradásra sem lennénk képesek anélkül, hogy azt többé-kevésbé át ne alakítanánk. Mink van akkor, ami mégis példátlanul sikeressé tesz minket a Földön? Szabadságunk. Szabadok vagyunk arra, hogy megválasszuk a céljaink eléréséhez szükséges eszközeinket, cselekvéseinket és szavainkat.

Ez a szabadság ijesztő lehet, mert ha belegondolunk, sehol sincs kőbe vésve, hogy hogyan kell elégedetten és kiegyensúlyozottan élni. Persze, vannak önjelölt megmondó emberek, akadnak olyanok is, akik helyettünk is döntenének az életünkről, kérhetünk tanácsot is, de végső soron a döntéseink és a tetteink következményeiért minket terhel a felelősség. Nemcsak jogi értelemben, hanem saját magunk előtt is. Arról, ahogy az életünket éljük, amilyen munkát végzünk, amilyen a párunk, – vagy ha nincs, akkor arról–, számot kell adnunk önmagunk felé.

Fontos megjegyezni, hogy ez nem hibáztatást jelent, mert az nem vezet sehová. Attól, hogy egy kedvezőtlen esemény vagy élethelyzet bekövetkeztéért felelősek vagyunk, még nem feltétlenül vagyunk hibásak. Azt tapasztalom, hogy a fejekben nagyon gyakran összekeveredik a hibás és a felelős fogalmak jelentése. Pedig a felelősségvállalás szempontjából életbevágóan fontos látni a különbséget. Hadd szemléltessem a dolgot egy példával: valakit éveken keresztül sérteget és megaláz a párja. Hibás az illető a dologban? Nem, hiszen ő az elszenvedője a helyzetnek, talán soha nem is vág vissza. Akkor nem is felelős érte? De, valószínűleg az, mivel ő választotta a másikat és ő dönt úgy minden reggel, hogy aznap sem tesz semmit.

Mert a felelősségvállalás elsősorban tettekben nyilvánul meg. Sokan ezt nem látják be, és megelégszenek azzal, ha időnként könnyítenek a lelkükön és jól kipanaszkodják magukat. Márpedig a panaszkodás nem felelősségvállalás, mint ahogy a sajnálat vagy az önmarcangolás sem az. Ezek mind kerülőutak, amelyek arra szolgálnak, hogy időlegesen enyhítsék a rossz érzéseket, hosszú távon viszont nem oldanak meg semmit. Az előbbi példánál maradva egyszerűbb éveken keresztül ezeken a kerülő utakon járni, mint világosan kijelölni a határokat, ultimátumot adni a másiknak, esetleg külső segítséget bevonni.

A nemkívánatos élethelyzetek nagyon ritkán szoktak maguktól megoldódni, vagy ha mégis, akkor sem érdemes éveket várni arra, hogy majdcsak történik valami. A változtatás minden esetben azzal kezdődik, hogy felismerem, az adott körülmény fennállásában nekem mi a felelősségem, majd cselekszem a helyzet megoldása érdekében. Felelősség felismerése és tettek. A legtöbb nehéz élethelyzetből csakis így lehet belátható időn belül kikeveredni.

A szabadság kifejezés alatt én nem egy elvont eszmét, vagy egy laza „azt csinálok, amit akarok” lelkiállapotot értek. Számomra ez a szó azt jelenti, hogy minden ember saját maga felelős a sorsáért, és képes úgy dönteni, hogy nem csak sodródik az életében, hanem tudatosan és tevőlegesen alakítja azt. Te milyen életet szeretnél magadnak?

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek lájkold, vagy oszd meg!

/Kép forrása: pixabay.com/