Hetek óta tapasztalható, hogy szinte tetszőleges portálra fellépve határozottan járvány tematikájú az információáramlás. Nem kérdés, hogy a többség éhezik a hírekre, amivel nincs is semmi baj. A gond ezzel a dömpinggel az, hogy rengeteg cikken és poszton érződik, hogy az egyedüli cél a figyelem felkeltése és érzelmek generálása. Ezek az érzelmek pedig egy világméretű krízis esetében a legtöbbször nem kellemesek. Adódik a kérdés, hogy mit lehet kezdeni ezzel a felfoghatatlan mennyiségű, egymásnak nagyon gyakran ellentmondó információval?

„Holtomiglan-holtodiglan” -így szól a házasságkötéskor tett fogadalom, és többnyire aki oltár elé áll, ezt kétségtelenül komolyan is gondolja. Mégis, egy friss statisztika szerint 100 házasságból 42 tönkremegy, és akkor még nem beszéltünk azokról a szakításokról, ahol a pár nem házasodott össze. A kapcsolatokra nem létezik élethosszig tartó garancia.

Rengeteg szó esik mostanság a párkapcsolatok terén a felelősségvállalásról. Az élet minden területén jól jön ez a tulajdonság, egy hosszabb távú kapcsolatban főleg hasznos. A felelősségvállalásnak két területét lehet világosan elkülöníteni. Az első egy tárgyi értelemben vett felelősségtudat, ami átgondolt pénzügyi döntéseket, betartott ígéreteket és egy általános anyagi biztonságérzetet jelent. Létezik azonban egy másik, legalább ennyire fontos terület, amely az érzelmi felnőttség egyik alappillére, amikor a saját múltbéli döntéseinkért, érzéseinkért, gondolatainkért vállaljuk a felelősséget.

Gustave Thibon filozófustól származik az alábbi gondolat: „nem az az igazi barát, aki szenvedéseink közepette szánalommal fordul felénk, hanem aki irigység nélkül tudja szemlélni boldogságunkat”. A legtöbben erősen vágyunk a meghitt emberi kapcsolatokra, ezért szeretnénk a lehető legjobb barátai lenni a hozzánk közel álló embereknek, szeretnénk örülni a sikereiknek.

Az utóbbi időben egyre-másra jönnek szembe velem a megbocsátásról szóló cikkek és gondolatok, aminek örülök. A megbocsátás segít helyreállítani a békét egy kapcsolatban, megkönnyebbülést jelent a „vétkesnek”, a megbántott félnek pedig jól eshet letenni a sértettség terhét. Ezúttal viszont gondolkodjunk el kicsit más szemszögből a megbocsátáson!

Egy ismerősöm mutatott egy bemutatkozó leírást, amivel egy hölgy egy társkereső honlapon jellemezte önmagát. Nem emlékszem már a pontos részletekre, de valami olyasmi volt, hogy nem bújik ágyba sem autó, sem pedig ház miatt, mert mindkettő van már neki.

Az első gondolatom az volt erre, hogy ha párt keresnék, én biztosan nem reagálnék egy ilyen bevezetőre semmit. Érthető, hogy az illető azt tapasztalta eddig, hogy a randevúk tematikája –fogalmazzunk úgy- egy meghatározott irányba tartott, de korai lenne a negatív tapasztalatok alapján megítélni az összes potenciális jelöltet. E logika mentén rengetegen leírhatnák (félő, hogy sokan meg is teszik), hogy kerüljenek azok, akik majd megcsalnak, elhagynak, netán kiforgatnak a vagyonomból és ezt a sort még hosszan folytathatnánk.